Fülbelövés - füllyukasztás
A Fülbelövés menete
Érdemes egy olyan optimális időpontot választani a gyerekek tervezett fülbelövése előtt, amikor biztosan nem éhesek, nem fáradtak és nem betegek. A zavaró körülmények kizárásával nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban működik a fülbelövés minden korosztály számára. A belőhető fülbevaló kiválasztása után megtörténik a fülcimpa fertőtlenítése, majd egy jelölő toll segítségével a fülbevaló helyének megtervezése. Csecsemők, kisgyerekek esetében ezt a munkafolyamatot mindig figyelemeltereléssel végzem, soha nem korlátozom a gyermekeket szabad mozgásukban. A fertőtlenítés és jelölés után a kísérő szülő ölében megtörténik a fülbevaló behelyezése. A füllyukasztás minimális kellemetlenséggel jár, főleg ha a Studex System 75 füllyukasztó készülékével történhet, ami humánus, hangtalan behelyezést eszközöl - kisgyermekeknek éppen ezért ezzel a készülékkel vállalom csak a szolgáltatást. A fülbelövést követően a gyerekek rendszerint gyorsan megnyugodnak, a nagyokat a fülbevaló látványa, a kicsiket a cumis üveg, játék vagy a szoptatás vigasztalja.
Gyakori kérdésként hangzik el a szolgáltatás közben, hogy fáj-e a fülbelövés és ha igen, használok-e érzéstelenítőt?
Egy minimális fájdalom érezhető a lyukasztás pillanatában. Nincs, és nem is létezik teljesen fájdalom-mentes fülbelövés, viszont jó hír, hogy csak a belövés pillanatára korlátozódik a kellemetlenség! Nem használok érzéstelenítőt, mert nem tudhatom, hogy esetleg ki, milyen készítményre allergiás - szalonom nincs berendezkedve az érzéstelenítő készítmények okozta esetleges allergiás tünetek kezelésére. Miután bekerült a fülbevaló a fülcimpába, pontos, részletes tájékoztatást adok az utókezelésről, megismertetem a szülőkkel a legfontosabb tudnivalókat, amit a gyakorlatban be is mutatok, továbbá lehetősége nyílik mindenkinek megtekinteni a később cserélhető fülbevaló fazonokat is.
Tájékoztató a fülbelövő rendszerekről
A fülbelövést, füllyukasztást minden esetben a Studex modern füllyukasztó eszközeivel és a velük kompatibilis steril, nikkelmentes orvosi fémből, titániumból, illetve 14 karátos aranyból készült belőhető fülbevalóival végzem. Korábban vásárolt, hozott fülbevalóval nem vállalok füllyukasztást, mert azok nem illeszthetők a készülékbe. A következő rövid tájékoztató segítségével, szeretném Önökkel megismertetni a füllyukasztó eszközök közötti különbséget, ami a szolgáltatás árában is tükröződik. Mindkét füllyukasztó készülékkel szívesen dolgozom, mégis az alapvető különbség a fülbevaló behelyezésének technikájában keresendő.
Studex System 75 fülbelövő készülék
A Studex System 75 a mai kor legmodernebb eszköze. Hangtalan, nem rugós szerkezetű fülbelövő készülék, így a füllyukasztás teljesen humánus, a fájdalomérzet minimális. Az egyszer használatos kazettás rendszernek köszönhetően az eljárás higiénikus, a készülék nem érintkezik más fülével, hiszen a belövés után a már megüresedett kazetta eldobásra kerül. A választható fülbevalók szára jóval vékonyabb és a hagyományostól eltérően modernebb vonalvezetésű fazonok találhatók a kínálatban. Csecsemőknek és kisgyerekeknek mindenképpen ezt az eljárást javaslom.

Studex Universal fülbelövő készülék
A Studex Universal fülbelövő készülék egy régebbi konstrukció, ami már nem a legmodernebb eszköznek számít a szakmában, mégis sokan használják - többek között én is. Megbízható és pontos, de mégsem rendelkezik annyi előnyös tulajdonsággal, mint a Studex System 75 füllyukasztó rendszer. A Studex Universal-ba helyezett steril belőhető fülbevalót egy rugós szerkezet nagy lendülettel lövi a fülcimpába, emiatt hangos és intenzívebb a fájdalom érzet is, ezért nem annyira kedvelt. A készülékhez választható steril, nikkelmentes orvosi fém fülbevalók a már jól ismert klasszikus fülbevaló fazonok.Kisebb gyermekeknek és babáknak fülbelövést ezzel a készülékkel nem vállalok.
Kisebb gyermekeknél csak a Studex System75 füllyukasztó készüléket használom, erről részletes tájékoztatást lejjebb olvashatnak. A Studex Universal füllyukasztó készülékkel gyermekeknek nem vállalok fülbelövést.Hozott fülbevaló belövését, szúrását nem vállalom.
Studex élménycsomag 25.000 Ft
A csomag tartalma:
- Ajándékutalvány Studex System 75 füllyukasztáshoz – közel 200 különböző fazon közül tud választani
- Studex Sensitive nikkelmentes orvosi fém csere fülbevaló – ami 1 hónappal a füllyukasztás után már cserélhető
- Utókezelő készítmény – a gyors és problémamentes gyógyulásért
- Egy pár nikkelmentes orvosi fémből készült plusz kapocs
Hol találsz bennünket?
Budai szalonom:
Videó a szalon megtalálásához:kattints ide
1027, Budapest Frankel Leó utca 24. fsz. 6. (a szalon a földszinten, az udvar végén leghátul, jobbra fordulva található)
Kapucsengő: 80-as, Poór Tünde - röviden csengessen, várjon pár másodpercet és erősen tolja be a kaput

Székesfehérvári szalonom:
8000 Székesfehérvár, Piac tér 2.
Szalonom a belvárosban, a Mátyás király körút elején található, az Alba Pláza buszpályaudvar felőli jobb oldalánál. Az üzlet megtalálását megállítótábla segíti. A szalon utcafrontról nyílik, kapucsengő nincsen.






A következő videók segítségével nézzék meg a gyermekek fülbelövéséta Studex System 75 füllyukasztó készülékével:
Utókezelő készítmények forgalmazása
A fülbelövés utókezeléséhez egy, a szalonomban megvásárolható készítmény használatát ajánlom, ami oldat formájában kapható. A készítmény ára 2000 Ft. A fülbelövés után részletes tájékoztatást adok a készítmény megfelelő használatáról.
Utókezelés
Az első hónap teendője:
A fülcimpa alapvetően egy szépen, probléma-mentesen gyógyuló terület, azonban a megfelelő utókezelés hiányában gyulladás léphet fel, ezért feltétlenül javaslom az alábbi tanácsok betartását.
Hetente egyszer egy félbehajtott nedves törlőkendő (nem alkoholos!) segítségével jó alaposan körbe kell törölgetni a lyukak környékét úgy, hogy az ékszert előre, az arc irányába, majd hátra, a tarkó irányába eltoljuk, s kitisztítjuk a kapocs alá eső részt. Erre azért van szükség, mert az összegyűlt, lerakódott szennyeződések - sampon, kosz, izzadtság stb. - gyulladást okozhatnak. Elegendő a tisztogatást heti egyszer megcsinálni, de ez a lépés nem maradhat el a gyógyulás után sem!
A szolgáltatás után részletesen bemutatom annak a készítménynek a használatát, mellyel minden nap szükséges csepegtetni a lyukakat. Reggel-este, a tisztításhoz hasonló módon az ékszert előre és hátra eltolva a be- és kimeneti lyuk kezelése napi feladat kell, hogy legyen, egészen addig, amíg az oldat el nem fogy. Célszerű a fülbevalókat naponta 1-2x jobbra és balra is megforgatni, viszont mindig figyeljünk arra, hogy kizárólag tiszta kézzel történjen a folyamat.
A gyulladás elkerülése érdekében elengedhetetlen, hogy a zárókapocs SOHA nem lehet szoros - sajnos legtöbbször ezen a ponton úszik el a megfelelő utókezelés. A fülbevalók szárán található egy bemélyedés, melyet egy kattanó hang is jelez - ennél tovább semmi esetben sem szabad szorítani a kapcsot. A fülbelövés alkalmával megfelelő helyre kerül a stekker, de érdemes hetente 1-2x leellenőrizni, hogy nem lett-e szorosabbra húzva idő közben.
A belőtt fülbevalók első cseréje:
Egy hónap elteltével a fülbevalók cserélhetők, amit úgy praktikus megtenni, hogy cseppentünk egy csepp olajat a fülcimpára a füllyuk köré (közvetlenül a csere előtt), majd a belőtt fülbevalókat egy határozott mozdulattal ellentétes irányba széthúzzuk és kivesszük. Ezután a csereékszer szárát is megolajozzuk és egy könnyed mozdulattal visszahelyezzük a fülcimpába. (Kis mennyiségben, bármilyen tiszta, akár étkezési olaj is használható a művelethez). Amennyiben a vendég igényli, nagyon szívesen segítek a cserében is. A szalonban vásárolt, vagy a Csak Fülbevalók Webáruház termékei közül rendelt ékszerek cseréje ingyenes, máshonnan hozott fülbevalók esetén 2000 forintba kerül/db.
A következő hónapok teendői:
Amennyiben nem tervezik kicserélni a fülbevalókat, természetesen viselhetők huzamosabb ideig is, hiszen az ékszerek kíváló minőségű, garantáltan nikkelmentes ötvözettel készültek, amik lehetővé teszik a folyamatos problémamentes viselést. Fontos, hogy a tisztogatást, ahogy fentebb is írtam, azután is szükséges csinálni, hogy a fülcimpa begyógyult, ugyanis a lerakódott szennyeződés nem csak a friss lyukakra jelent veszélyt.
A fülcimpán a lyuk, ékszer hiányában villámgyorsan összenőhet, így nem szabad huzamosabb ideig a fülünket fülbevaló nélkül hagyni.
A szervezetünk a füllyukakat sérülésként értelmezi, igyekszik ezt a lehető legrövidebb idő alatt regenerálni, majd visszaállítani az eredeti állapotot, ami nekünk bosszúság, a szervezetünknek viszont egy természetes feladat. A regenerációs folyamat fiatalabb korban gyorsabban, idősebb korban lassabban megy végbe.
A fülbevalók cseréjénél (főleg az első cserénél) mindig használjunk olajat vagy zsíros krémet annak érdekében, hogy gördülékenyebben menjen az ékszerek cseréje.
Néhány jótanács probléma esetén:
Amennyiben a fülcimpa váladékozik, pirosnak, duzzadtnak látja, minden esetben kezelni kell néhány napig. Javaslatom szerint a fülbevalókat NEM szabad kivenni a probléma ellenére sem, a kezelést az ékszerrel együtt kell elvégezni, ellenkező esetben összenő a fülcimpa. A kezeléshez külsőleg alkalmazható gyulladáscsökkentő készítményt javasolnék (pl. Tetran). Egy fogvájó segítségével egy kisebb adag krémet kell juttatni az érintett területre a fülbevaló alá mindkét oldalon naponta akár többször, mindaddig amíg a probléma fennáll. A gyulladás megszűnte után ki kell venni a fülbevalót, alaposan meg kell tisztítani és a jövőben nagy hangsúlyt kell fektetni a fülcimpa folyamatos tisztán tartására a fülbevaló alatt, valamint rendszerint ellenőrizni kell a kapocs szorosságát. Amennyiben a probléma folyamatosan fent áll, érdemes más típusú ékszerre váltani, melyek közül én az arany fülbevalókat javasolnám: ide kattintva találja az arany ékszereket
Gyakori kérdésként merül fel, hogy a korábban vásárolt vagy ajándékba kapott fülbevalóval is tudok-e segíteni?
Sajnos azért nem tudok segíteni hozott fülbevalóval, mert belövés módszeérnek pont az a lényege és kritériuma - ellentétben a tűvel szúrt fülbevaló behelyezéssel - hogy az egyszer használatos, steril kapszulába csomagolt fülbevalót rögzítem a füllyukasztó készülékhez, aminek segítségével megtörténik a fülbevaló higiénikus, minimális fájdalommal járó behelyezése. A hozott fülbevaló több okból kifolyólag sem kompatibilis az füllyukasztó készülékkel, így technikailag kivitelezhetetlen azzal a módszerrel, amivel én dolgozom. Felnőttek esetén hozott ékszert branüllel készítek, amennyiben igény van rá, de gyermekeknek semmi esetben sem vállalom.
Egyszerre vagy külün külön?
Erre a felvetésre én is egy kérdéssel szoktam viszont kérdezni: Mit szeretnének; gyorsan letudni a dolgot vagy minőségi, szimmetrikus, szép munkát? Amennyiben csak a gyorsaság számít, lövessék egyszerre a két fülcimpát az erre szakosodott szalonokban, én ebben sajnos nem tudok segíteni. Amennyiben párhuzamos, szép, szimmetrikus füllyukakat szeretnének, soha nem szabad a két fülcimpát egyszerre lövetni, ugyanis kizárt, hogy két kolléganő egyszerre, párhuzamosan az arccal, egyenesen tudja a fülcimpákat kilyukasztani.
Parkolás Budapesten
A személyautóval érkezők az épület körül tudnak parkolni fizetős övezetben, a szalonhoz nem tartozik saját megállóhely. Kérem azzal készüljenek, hogy a 2. kerületben nem mindig egyszerű helyet találni. Zárt parkolót legközelebb a Mammut épületénél találhatnak, amennyiben nem az utcán kívánnak megállni. A szalon tömegközlekedéssel rendkívül jól megközelíthető, célszerű igénybe venni.
A szolgáltatás a szalonban eltöltött időtől függően kényelmesen max. 30-40 percet vesz igénybe.
Parkolás Székesfehérváron
A személyautóval érkezők parkolni az épület előtt a Mátyás király körút teljes hosszán vagy az Alba Pláza tető parkolóján tudnak. A Mátyás király körút a I. várakozási övezetbe tartozik, a parkolás hétvégén ingyenes.
A fülbelövés szolgáltatás a szalonban eltöltött időtől függően nagyon kényelmesen, még ha várakozni kell is max. 30-40 percet vesz igénybe.
Előfizetéses mobil parkolás +36 /20 /30 70-763-8012
Az árakról szívesen adok bővebb tájékoztatást egy személyes vagy telefonos konzultáció után, illetve örömmel válaszolok e-mailben történő megkeresésükre is.
További videók megtekintéséért keresse fel Youtube csatornámat: https://www.youtube.com/user/fullyukasztas01/